002. FP&A Szolgáltató központok

FP&A feladatokra berendezkedett szolgáltató központokból számos példát találhatunk Magyarországon, illetve Közép-Kelet Európában.

Ezek a szolgáltató központok nem feltétlenül csak FP&A feladatokat látnak el de a multinacionális vélemények sokasága szerint a régió ebben a szerepkörben nagyon erős. A repetitív, elsősorban könyvelési és szállítói számlák kiszervezésében először India/Ázsia játszott nagyon fontos szerepet, de mivel a minőségi FP&A munkánál előnyt jelent a folyamatos alkotás, fejlesztés, érvek és ellenérvek ütköztetése, erre Európának ez a régiója kiválóan alkalmas volt. Költségszintben arányos kompromisszumot jelent az európai régió, míg az időzónát és fizikai elérhetőséget tekintve majdnem kompromisszumoktól mentes.

A szolgáltató központok kialakításánál a 3-as csillag szinte ugyanaz, mint a vállalatirányítási rendszerek (ERP) bevezetésénél: folyamat – adat – technológia (process – data – technology).

  1. Folyamat: amennyiben a vállalaton belül az egyes régiók tevékenységeinek folyamatai egységesítve vannak, akkor ezek centralizálása szinte adja magát. Amennyiben a folyamatok szerteágazóak és a regionális/központi management minden alkalommal azzal szembesül, hogy piactól függően mindig, mindent máshogyan közelítenek meg, számolnak, akkor egy ilyen szolgáltató központ kiköveteli saját létezését azzal a céllal, hogy ne a különbözőségeket kelljen figyelmbe venni, hanem az összehasonlítható elemzéseket kelljen csak értékelni. A két szituáció nagyon különböző megközelítést igényel, erről egy későbbi írásban…
  2. Adat: először nagyon pénzügyes megközelítésnek tűnhet az adat hangsúlyozása, de szinte minden munka, ezeken belül az FP&A és egyéb szolgáltató központi munka lelke a minőségi adat. Természetesen a legjobb, ha minden adat ugyanolyan formátumban és ugyanabból a rendszerből jön, de minél nagyobb a vállalat, ez annál inkább utópisztikus elvárás. Külön hangsúlyossá válik ez az elem, amennyiben a szolgáltató központ létrehozását a folyamatok, elemzések harmonizálása motiválja.
  3. Technológia: bármennyit mosolyog az üzleti élet azon a megjegyzésen, hogy az excel a világ legnagyobb ERP rendszere; ebben én személy szerint nem várok jelentős változást jelenleg. Az építkezés folyamatában szükség van ennek a rendszernek a rugalmasságára, ennél bonyolultabb eszközök behozatala (akár irodai csomagok részeként rendelkezésre álló adatbázis-kezelők, akár ennél bonyolultabb rendszerek) pedig mindig kockázatot jelentenek, hiszen ezen rendszerek müködtetéséhez mindig többlet-tudás kell, mint ami egy átlagos munkavállalónál megtalálható. Amennyiben egy stabil és jól megépített excel modell rendelkezésre áll, azt sokkal könnyebb fejlesztésre átadni és ezt beépíteni az ERP rendszerbe.

A folyamat – adat – technológia hármasa tehát nem csak az FP&A világban fontos, de a funkció kiépítéséhez (akár központ nélkül is) elengedhetetlen koncepcionális elem; amennyiben pedig az FP&A funkció kiépítése szolgáltató központon keresztül valósul meg, akkor pedig fundamentális követelmény.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük